W:       Az Arnold Snuff Club tagjai egy találkozóra indultak, amikor útjukat állta a gonosz és ördögi Matthew Broderick, aki vízipisztollyal fenyegette meg őket, de abban nem víz volt, ezért is volt fenyegető, vízzel csak nem lehetne bárkivel is végezni, illetve lehetne, de ahhoz nagy mennyiség kell, egy vízipisztolyban meg nincs sok. Na tehát kénsav volt benne, és Matthew azért támadta meg a kis csapatot, mert féltékeny volt, hogy róla nem nevetek még el klubot, és még a Godzilla sem akarta megenni.

         O        :        Szerencsére a kénsav átmarta a vizipisztolyát és ezzel együtt a kezét is. Mire szegény broderick észbe kapott ő lett Hanna Montana, a félkezű kalóz, aki háromárbocos vitorlás-rollerjén járta a posztapokaliptikus Grönland vad vidékét áldozatok után kutatva.

W:        De csak járná, mert Walter Matthau és Jack Lemmon épp arra jártak, és látva a gonoszkodást, fülön csípték az átkozott gazembert, és elvitték, hogy játsszon Dennissel, a komisszal, amibe beleőrült. A két idős úr feltűnése nélkül sok gaztettet élt volna át a világ.

         O        :        És a külső királyságok is ahol Shao Kahn uralkodott, és élősködött az adófizetők pénzén, ördögien gonosz társával és szeretőjével, Patrik Stuarttal.

W:        És bátyjával Oliver Kahn-nal, viszont erre a vidékre ráférne egy kis helyreigazítás, elég szemetek, több sem kellett a két bácsinak, hívták is barátjukat, Dr. House-t, hogy intézze el őket, aki ezért kigyúrta magát, ám sajnálatos módon az orvosi években szerzett sántasága miatt amputálni kellett a fél testét, de azért elugrált oda.

         O        :        Hirtelen felbukkant Vegita, aki mint tudjuk egy híres bártáncosnő volt és ropni kezdte a charlestonet ebbe becsatlakozott a világbajnok úszó, Erik az angolna és a jeles birkózó szaktekintély Steven Hawkins. ezek akkora showt adtak, hogy Dr. House azonnal befejezte a praktizálást és elment cementnek egy építkezésre. Tudjátok gyerekek, mert mindenkibe beleköt.

W:        Igen, de amikor beleköt emberekbe, azok egyszerűen felborítják, kötőanyagként végre fekhetne, elfogadta az állást, járt mellé három hét szabadság, azt az időt turmixgépként töltötte, és hétvégenként meg vízipipa volt. Na de a külső királyságokból most elment mindenki, aki segíthetett volna, de mégsem. Jött Billy Drago, akinek mindig gonosz arca van, ezt kihasználva akart a Kahn família közelébe jutni, ám a határon akadt egy kis gondja.

         O:        Mégpedig, hogy határtalanul szerette a fagylaltot. Ezért lecsukták csempészésért, de nem sokat ült, mert hamar megerőszakolták. :D

W:        A jóságos börtönőr, O. J. Simpson megszöktette, egy kirakós-dobozba bújtatva, amit úgysem tudott volna kirakni. Billy így megalázva, de töretlen lelkesedéssel elindult a Kahnok ellen, időközben mellécsapódott még Keenan és Kel, ők mondjuk elég feltűnőek voltak, de Billy el tudott bújni mögöttük.

         O        :        Azonban egy hatalmas big-bang attack szétrobbantott mindent amit nem tudni ki küldött, de még jó hogy megérkezett különben Oidipusnak sokat kéne javítgatnia ezt a szart a Wordben. :D

W:        Oidipus bánatával nem törődött senki a helyszínen, sokkal inkább a több milliárdos kárral(természetesen milliárd üveggolyó). Billynek már rég meg kellett volna halnia, de nem tette, nem tudta, hogy kell. Ment tovább, a kietlen vidéken, amikor végre meglátta a helyet, ahova megy, egy kastély volt az, de nem túl nagy, csak 23 négyzetméteres.

         O        :        Ezen a 23 négyzetméteren osztozott az összes Mortal Kombat gonosz. Kissé szűkösen. Szerencsére homoszexuálisak voltak.

W:        Viszont bármikor tudtak kisebbíteni magukon, nem árulták el, hogyan. Na Billy belépett, amikor egy véletlen folytán kilőtt puskagolyó leszakított egy fáról egy méhkast, ami eltalálta Billyt, eltört, és kirepültek belőle a méhek, meglátták Billy fenyegető arcszerkezetét, és halálra csipkedték. DE ÍGY NEM LEHET VÉGE!

         O       :        Hanem így: VÉGE!

 

Szerző: Oidipus Prime  2010.06.15. 23:23 Szólj hozzá!

Címkék: traktor ajándék párduc montana szeme szauron erőszakos menyét nemi melegbár snuff hanna engesztelő lópokróc westerncsizma különülés ja és egy traktor

A bejegyzés trackback címe:

https://kolbasztoltogep.blog.hu/api/trackback/id/tr452084863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása