Éjnek évadján (5. évad) egy ember nyitott be a sarki kocsmába. Bámulatos módon a kocsma még nyitva volt. Mi az, hogy még nyitva volt. Tele volt undorító emberekkel. Vikingek, barbárok, üzletemberek, árufeltöltők, kalózok és útépítő munkások ittak a helyiségben, egyikük sem volt már szomjas.

Ebbe a közegbe érkezett meg hősünk, egy amatőr dokkmunkás hatalmas izomzattal és hatalmas szívvel. Szegény szívnagyobbodásban szenvedett. Minden fej felé fordult, amint belépett az ajtón, néhány arc iszonyatos volt, és mondjuk a többi is, de azok még részegebbek voltak a többinél.

A dokkmunkás a pulthoz lépett, és kért egy sört meg egy rumot. Mikor megkapta a két italt, azokat egybe öntötte, majd egy húzásra megitta, és kért még 3 hasonló kört, melyeket ugyanilyen módon fogyasztott el. Másodpercek alatt ért el arra a részegségi szintre, mint a többiek, így kedvét érezte egy kis játéknak, ezért a darts táblához ment. Sokan voltak előtte, ezért egyre idegbetegebb lett, míg végül megunta, majd elüvöltötte magát, hogy: -Héééééééééé! – majd félrelökte az éppen soron lévő dartsost, és söröskorsókat kezdett a tábla felé hajigálni.

A korsók a markolatukkal beleálltak a táblába, elég szép pontokhoz juttatván az őket elhajítót, de a dokkmunkás az egyik korsót csúnyán mellédobta, és fejbe talált vele egy vikinget, aki belehalt a dobásba, de halála előtte egy tizedmásodperccel idegesség látszódott az arcán, a kocsmában többen arra tippeltek, hogy nem örült a fejlövésnek. De ez már a múlt. A jelen az, hogy a viking asztalánál ülő többi viking szomorú és dühös lett, felálltak az asztaltól, és elindultak a dokkmunkás felé. A munkás levette hülye sapkáját a fejéről, és elmormolt magában egy gyors imát, majd mielőtt megtámadhatták volna, előre ugrott, és öklével az egyik viking arcába csapott. Az hanyatt zuhant, de esés közben a lábával felrúgott egy asztalt, amin egy csomó pia volt. A sarokban néhányan zokogni kezdtek. A másik három viking megtámadta a dokkmunkást. Az egyik lefogta hátulról, majd szorította, hogy a társai verhessék a munkás testét. Az első ütést a fejére mérték volna, de egy ügyes csellel lebukott, mire néhány másodpercen belül a második viking kapott nagy ütést arcába. Az addig tétlen viking elkezdte kergetni béna társát. Kergetőzésük során asztalok tucatjai borultak fel, alkoholtartalmú italok literjeit juttatva ezzel a padlóra. Ezt már nem bírta senki sem, tömegverekedés alakult ki a kocsmában.

A dokkmunkás kihasználta volna a zűrzavart, és távozott volna a helyiségből, de valaki megragadta a vállát, és visszarántotta a tömegbe. Ütések, rúgások, harapások, karmolások tömkelege. Nem biztos, hogy minden támadás azon a helyen ért célba, ahova eredetileg szánták. Az egyik kalóz például fejbe rúgta magát, többször is. Mikor már mindenki úgy érezte, hogy saját végtagjaik kevésnek számítanak, letörték a székek és asztalok lábait, majd azzal kezdték püfölni egymást. A kocsma ajtaja ismét kinyílt, és a verekedés szünetet vett, mindenki az újonnan érkezettekre lett kíváncsi. Katonák léptek be az ajtón, 21. századi katonák gépfegyverekkel és minden modern dologgal. Körbenéztek, felmérték a helyzetet, majd örömkönnyek jelentek meg szemeikben, és boldogan csatlakoztak a verekedéshez. Lövöldözni kezdtek, de inkább egymást találták el, hiába, terepruhás ellenfelekhez szoktak. Kifogyott a lőszerük, és végül is a csapatuk fele meghalt, így kézitusához folyamodtak. Egy festő is volt a kocsmában, ő nem verekedett, hanem egy vászonra elkezdte felfesteni az eseményeket, amint katonák, kalózok, vikingek, barbárok, üzletemberek, árufeltöltők, és a dokkmunkás küzd egymással. Élete művének gondolta azt, majd az ötletet elvetette, mivel halálát lelte egy homlokába becsapódó pultoslány miatt. A dokkmunkás a pulthoz kúszott, és a pult mögül elkezdte a rája támadókra zúdítani azt, amit ott talált, mely minden normális kocsmában van: elektromos gitárt, éjjeli szekrényt, és a kocsmafőnök ajánlatát, egy írógépet. A támadók csalódottak lettek sérüléseiktől.

Kinyílt az ajtó, ezúttal egy sárkány rontott be rajta. – Hűha – mondta mindenki, aki élt és mozgott. Az emberek összenéztek, és az ellenségekből legjobb barátokká váltak, és elkezdték ütemre csapkodni a sárkány oldalát kardokkal, széklábakkal, és feleses poharakkal.

A sárkány ugyan nem beszélte a helyi nyelvet, de felismerte az értelmetlen erőszakot, mely a személye ellen szólt, és morcos képet vágott, majd arca elfintorodott.

 - Jaj, limonádé ment az orromba – kiáltotta a szörny, majd köhögni kezdett. Köhögése által többen lelték halálukat, mivel minden egyes köhintésnél valaki lángra kapott, aki az orrlyukából áradó lángnyelvek elé állt.